Barion Pixel

Mi történik akkor, ha egy motivált, lelkes hallgatónk úgy dönt kipróbálná magát élesben?

Számtalanszor hangsúlyoztuk itt, a Trénerképző alapképzésén, hogy ez a lehető legjobb dolog, amit csinálhatsz, és mi támogatunk mindenben. Dénes Andi pedig – igaz, virtuálisan, egy e-mail formájában – bekopogtatott, hogy ő akkor csinálná: a tréningtervét már vizsgafeladatként korábban leadta (amire egyébként részletes visszajelzést kapott: mi működött, mit lehet még finomhangolni rajta); a résztvevőket ő toborozza, a helyszínt pedig mi biztosítottuk.

A legszebb az egész történetben pedig, hogy Andi itt nem állt meg: szuper honlapot csinált,  videót vett fel, és újabb időpontokban tartja képzését, mellyel fiatal karrierváltóknak nyújt segítséget.  Andi képzéséről itt olvashattok bővebben: https://www.denesandrea.hu/

Az első „Iránytű a karrieredhez… ” tréning után megkérdeztük őt, hogy mi kell ahhoz, hogy már az első tréning-bevetés is jól sikerüljön, Andi pedig öt pontban össze is foglalta, fogadjátok szeretettel!

Öt tipp az első sikeres tréningedhez

Az én filozófiám, hogy kezdjük el, csináljuk, aztán menet közben majd alakul! 🙂

Egy hónappal a tréneri tanúsítványom átvétele után már ki is tűztem az első tréningem időpontját. Még nem tudtam, hogy pontosan ki jön el, hol fogom tartani, és hogy mi lesz végül a tréning utolsó két blokkjában, mivel készítettem ugyan egy tréningtervet házi feladatként, azonban a visszajelzések és a saját érzésem alapján is át kellett alakítani rajta pár dolgot. A határidő ugyanakkor kifejezetten inspirált ezen kérdések megválaszolásában.

Összességében nagyon hálás vagyok a tanfolyam vezető trénereinek, mert a segítségükkel végre be tudtam fejezni a képzési anyagomat és még a helyszín biztosításában is a segítségemre voltak! 🙂

 

Az első tréning élménye még élénken él bennem, ezért arra gondoltam, hogy leírom a tapasztalataimat tippek formájában, hogy aki még az első megmérettetése előtt áll, az is okulhasson ezekből.

1.Hagyj elegendő, de nem túl sok időt a felkészülésre!

Biztosan sok múlik azon, hogy ki mekkora rutinnal rendelkezik, nekem kezdőként az egy hónapos felkészülési idő bizonyult elegendőnek. Ebbe érdemes belekalkulálni a családi programokat, ünnepeket, egyéb elfoglaltságokat, amik mind lassíthatják, lecsökkenthetik a felkészülés időtartamát. A karácsonyi rokonlátogatások sora, a rengeteg süti és a szilveszteri dínom-dánom bevallom kicsit megtörte a lendületemet, így utána már csak nettó egy hetem maradt, amikor esténként / hajnalban készülni és szervezni tudtam. Erre mindenképpen jobban oda fogok figyelni legközelebb.

2. Tedd félre a maximalizmusodat. Elég lesz az “elég jó”!

Az első tréning – bár megteszel mindent azért, hogy tökéletesen sikerüljön – mégsem lesz tökéletes. Ez egészen biztos. Azért nem, mert az első tréninged. 🙂Ezt nekem is tanulnom kellett és tudatosan kondícionálnom magam arra, hogy miből fogom látni azt, hogy a tréningem sikeres volt. Nem tökéletes, hanem sikeres.

Pl. “Mindenkire sikerült odafigyelnem.” “Mindenki el tudott vinni valamit a tréningről.” “Megoldottam és átlendültem az ad-hoc nehézségeken.” A sikerkritériumok meghatározásánál a fő szempontom az volt, hogy olyan dolgokat írjak össze, amik biztosan rajtam múlnak, nem a körülményeken, vagy a résztvevőkön.Ezek alapján én sikeresnek éreztem a tréninget. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam arra vonatkozóan, hogy mennyire érezték, hogy figyelek rájuk, hogy mindenkihez tudtam kapcsolódni, és mindenki haza tudott vinni valamit, ami neki új volt, vagy értékes gondolat és minden nehezítő körülmény ellenére sikerült mindig feltalálnom magam. Természetesen azért van egy hosszú listám arról is, amit jobban is lehetett volna csinálni.

3. Még a tréning előtt menj el a helyszínre, akkor is ha résztvevőként már jártál ott és demózd le a tréning egy részét!

Azt gondolom sok idegeskedést megspóroltam volna, ha nem a tréning napján szembesülök azzal, hogy az én régi típusú laptopomhoz nincs csatlakozó, sem átalakító a helyszínen. Menet közben jöttem rá, hogy egy presenter is milyen jól jött volna, úgyhogy legközelebbre azt is be fogok szerezni. Illetve a zenei aláfestést is elég haloványan tudtam megoldani telefonról. Egy bluetooth-os hangszóró sokat dobott volna az élményen. Ha korábban ledemózok gyorsan egy részt a helyszínen, akkor ezek a kellemetlenségek már előre kiderültek volna és technikailag felkészültebben érkezem.

4. Az első tréninget mindenképpen kedves, aranyos, jófej embereknek tartsd! 🙂

Természetesen minden ember kedves, aranyos és jófej alapvetően, de azért van különbség a belső motivációval rendelkező, nyílt képzésre érkező résztvevők és egy kötelező céges tréningen résztvevő csapat között, ahol azért az elején még “meg kell küzdeni a bizalmukért, figyelmükért”. Kezdésnek én az előbbit választottam. Ahogy megerősödöm a tréneri identitásomban, úgy idővel jöhetnek majd az egyre nagyobb kihívások.  Olyan fiatal felnőtteket hívtam a tréningere, akikkel korábban együtt dolgoztunk egy non-profit szervezetben, így tudtam, hogy önképzésre, önfejlesztésre nyitott, jó szándékú résztvevőkkel lesz majd dolgom, akik szintén tartottak már képzéseket korábban, így kicsit szakmai szemmel is tudnak majd visszajelzést adni.A jövőben szeretnék majd olyan tréningeket is összeállítani, amikre trénerképzősöket tudok elhívni, hogy biztonságos közegben, szakértő szemek előtt tudjak egyrészt értéket adni, másrészt értékes visszajelzéseket kapni.

5. Ne izgulj!

Azt hiszem ez a leghaszontalanabb tipp, mert úgyis izgulni fogsz. 🙂Viszont azt tartsd szem előtt, hogy bármennyire is “szakértő” vagy legalábbis annak tűnő közegnek tartasz tréninget, annak ívével, felépítésével, céljával, eszközeivel te vagy a leginkább tisztában. Azt nálad jobban senki nem tudhatja, nem fogják észrevenni, ha véletlenül felcserélsz két feladatot (nem a tapasztalat mondatja… ááá dehogy), vagy ha kihagysz 2 mondatot az egyik előadásból és a világ sem fog összedőlni. Én ezt tapasztaltam – elég felszabadító volt. 🙂

 

 

 

X